A választások után lassan de biztosan elindul a sikertelen pártokon belüli pozícióharc. Míg ilyenkor - értelemszerűen - mindenki a kormányt figyeli, nem árt megnézni azt sem, mi zajlik éppen az ellenzéki pártoknál. Ha valami nem jön össze, megnő az elégedetlenkedők hangereje és támogatottsága. A politika a hatalomért vívott harcról szól - amivel nincs is semmi baj, ha nem öncélú -, aki ebből kimarad, az nehéz pillanatokra számíthat. Aki ellenzékbe szorul, annak magyarázkodnia kell. Vagy lelépnie.

Az SDKÚ-nál ez utóbbi megoldást választotta a pártvezetés, tegyük hozzá, nagyon későn. Közvetlenül a választások után úgy tűnt, a jobboldal hajdani vezető erejénél egyszerű a képlet: Mikuláš Dzurinda ki, Lucia Žitňanská be. Az utóbbi napokban azonban úgy tűnik, a Pavol Frešo pozsonyi megyefőnök is beszáll a versenybe, s nem biztos, hogy esélytelenül. Az SDKÚ pechje, hogy egyikük győzelme esetén sem látni azt az erőt és víziót, amely növekvő pályára tudná állítani a pártot. A jelen pillanatban sokkal esélyesebb Žitňanská kiváló szakember, ám az igazságügyön kívül - ami a nagypolitikában másodvonalas témának számít - nem sok mindenhez szólt eddig hozzá. Ami még nagyobb baj, hogy nem a nép nyelvén beszél. Ha az SDKÚ 5-7%-os támogatottságú, nagyvárosi párt szeretne maradni, akkor ő a tökéletes választás, ha viszont a kékek még mindig néppárti álmokat dédelgetnek, akkor vagy mást kell az elnöki székbe emelniük, vagy Žitňanskának kell rövid időn belül alapvetően változtatnia a kommunikációján és az imázsán.

A KDH pártvezetése március 10-e után egy ideig még elhitethette magával, hogy a választások valójában sikeresek voltak a párt számára, ám csak idő kérdése, Figeľék belső ellenzéke mikor kér szót. A párton belül két irányvonal csaphat össze: azok, akik szerint egy színtelen-szagtalan, mindkét politikai oldal számára elfogadható kis középpárt víziója a nyerő, illetve azok, akik szerint markánsabban kellene felvállalni a jobboldali és konzervatív értékeket, nem szabad együttműködni a Smerrel, s emellett meg kell próbálni a jobboldal ténylegesen legerősebb pártjává válni. Ez utóbbi víziót a pártelnök potenciális kihívója, Daniel Lipšic tárná a küldöttek elé, ám kérdéses, lesz-e erre lehetősége. Pontosabban, harcba száll-e, ugyanis a pártonstruktúrákon belül továbbra is többségben vannak a - nevezzük őket így - plebejusabb típusú középkáderek, akik nem vevők a volt belügyér víziójára. Lipšic pedig eddig mindig kerülte a párton belüli konfrontációt, ha úgy látta, ez kockázatos számára.

Belső villongások várhatók a legkisebb parlamenti jobboldali pártnál, az SaS-nél is. Ott állítólag két szárny áll egymással szemben: a Richard Sulík vezette csoport, illetve a Daniel Krajcer és Juraj Miškov vezette szárny. Ez utóbbi, ha hinni lehet az aktuality.sk összeállításának, ráadásul többségben is van a párt frakciójában. Annak ellenére, hogy Sulíknak az utóbbi hónapokban sikerült magát kellőképpen lejáratnia, nem lenne főnyeremény Krajcerék győzelme sem. Miškovot és Krajcert a párt bizniszszárnya két héjájának tartják, akik miniszteri ténykedésük során is állítólag azt tartották elsősorban szem előtt, hogy melyik döntés esetén milyen provízióra lehet számítani. Ha a párt nem fogja tudni megerősíteni liberális profilját, várhatóan négy év múlva a süllyesztőben végzi. Jelenleg viszont nem látni azokat a politikusokat (egy-egy kivételtől eltekintve, mint pl. Martin Poliačik), akik ezt hitelesen tudnák megjeleníteni.

A fenti három párttal ellentétben látszólag nyugalom honol a Híd székházában. Velük szemben ugyanis a Híd főként a pártelnökről szól, Bugár Béla viszonylag magas népszerűsége nélkül a párt 2010-ben és 2012-ben sem tudott volna labdába rúgni a választásokon. Ám nem biztos, hogy ami akkor előny volt, négy év múlva is az lesz. Mint tudjuk, minden relatív, s ha 2016-ra alapvetően változik a jobboldalon a képlet, kicserélődnek a pártvezetések, akkor Bugár az utóbbi 20 év választási plakátjait megjárt arca akár még hátránnyá is válhat a Híd számára. A pártvezetésen belül ennek ellenére nem várhatók lényeges változások, ám - szigorúan a személyi vonalnál maradva - a Híd számára a következő évek legégetőbb feladata megfelelő szakemberek beépítése és "futtatása" lesz. A jelenlegi frakció ugyanis szakmai és a párt profilját kitevő magyartéma tekintetében kritikusan gyenge személyi összetételű, köszönhetően nagyrészt - paradox módon - a felkarikázásoknak (gondoljunk csak pl. a három ingujjas csallóközi "szakértőre", akik hirdetéseivel tele volt a fél Csallóköz). Mindezt jól illusztrálja, hogy milyen nehézségeket okozott a pártnak adekvát módon elfoglalni a parlamenti bizottsági helyeket.