Közbeszéd

Bekövetkezett, amiről egy hete írtunk. Daniel Lipšic kilépett a KDH-ból. Új pártról még nem beszélt, egyelőre csak víziókat kerget, de ami késik, nem múlik. A volt belügyér lelépő beszédében viszonylag precízen megfogalmazta a jobboldal válságának okait, egyvalamivel maradt adós, de azzal nagyon: a megoldással. S úgy néz ki, pártalapítási tervéhez sem sikerült egyelőre túl sok harcostársat szerezni.

Most még mosolyognak...

Egy park, benne egy kedélyes férfi és egy mosolygós nő. Nem egy szerelmespár - még csak nem is egy párt -, csupán két politikus, aki megunta az életet eddigi pártjában. Daniel Lipšic és Jana Žitňanská, a KDH két alelnöke kilépett pártjából. Eddig nem sok meglepetés, erre lehetett számítani.

A következő lépés viszont egyelőre elmaradt. Új párt alapítását még nem jelentették be, Lipšic egyelőre csak álmokról meg víziókról beszél. Arról, hogy először lemegy a nép közé, aztán ha nyerők az elképzelései, pártot alapít. A zemberekkel együtt. Mindennek két olvasata lehet. Vagy alaposan átgondolt PR-stratégiáról van szó - kész a pártalapítás, megvannak hozzá az emberek, a program, csak először jön a konzultációs maszlag -, vagy arról, hogy Lipšicet első körben mindenki szépen kikosarazta, s most a pártalapítás bejelentése helyett maradtak csupán az álmok. S a további, többhetes intenzív partnerkeresés.

Úgy vélem, inkább ez utóbbiról van szól. Sajtóhírek szerint próbálkozásának egymás után mondtak nemet azok, akiket első körben megszólított. Megkockáztatom, ezután még nehezebb lesz. Néhány ismert arcra pedig feltétlen szüksége lesz a párt alapításakor, habár még az is lehet, hogy - ütős szlogenek, kommunikációs offenzíva mellett - enélkül is összejöhet. Volt már rá példa: 1999-ben Robert Fico egyetlen parlamenti képviselőként alapította meg a Smert, kezdetben egy rakás noname ember alkotta a párt vezetőségét. Aztán három évre rá sikerült 13%-ot összehoznia a választásokon, s majdnem a mérleg nyelve lett.A sztori folytatását pedig nagyon jól ismerjük...

Ficónak anno összejött

A jobboldal válságával kapcsolatban Lipšic viszonylag pontos diagnózist állított fel. Szerinte egyrészt hiányzik a vízió, másrészt a különböző botrányok által erodálódott politikusok nem tudták időben levonni a személyi konzekvenciákat. A 90-es években a jobboldali pártok víziója az európai Szlovákia volt. Kivezetni az országot a mečiari "feketelyuk"-állapotból. 1998 után az EU- és a NATO-csatlakozás lett a fő csapásirány, kéz a kézben az ország modernizálásával, megreformálásával.


Mečiar a süllyesztőben, az ország az EU-ban, NATO-ban, eurózónaban, Schengenben, a nagy reformok a következő években 10. születésnapjukat ünneplik. S mi lett helyette? Milyen víziója van most a jobboldalnak? A "védjük a reformokat a csúnya Ficótól" bizony édeskevés. A helyes diagnózis felállításánál tovább viszont Lipšic sem jutott. Vasárnap felsorolt három-négy konkrét ügyet, ám ezek mind marginális kérdésnek számítanak csak, sőt, van közöttük kifejezetten káros is. Megváltoztatná a választási rendszert - egyáltalán nem szükséges -, megreformálná a népszavazásról szóló törvényt, hogy alacsonyabb részvétel esetén is eredményes legyen a referendum - káros változtatás -, közvetlenül a néppel választatná a bírókat és az ügyészeket - nem biztos, hogy ezzel a remélt eredményt érné el, emellett pedig ez a téma jó, ha az emberek 5-10 százalékánál lépi át az ingerküszöböt. Ennyi? Ennyi. Majdnem, hogy nulla. Ja, meg harcolna az oligarchák ellen - de ezek ellen már most is mindenki "harcol" (látjuk, milyen eredménnyel...).

Hogy lesz ebből vízió?...